Név: Yun Song
Kor: 16
Nem: férfi
Származása: Föld
Faj: fél vér
Jellem: ha kel bárkinek segít, de ha harcra kerül a sor a végsőkig elmegy ha kel
Kinézet: fekete haj, fekete szem, heg a jobb szemén és még egy a bal arcán
Anya: Yun Xianghua
Apja: Yuri
Előtörténet: Apja egy sebesülés mait képtelen volt a földre menekülni ahol egy ember Xianghua találta meg és elvitte magához ahol ápolásba vette. Amikor magához tért Xianghua épen a konyhába az orvságot készítet mikor vissza ment a szobába apám épen fel akart állni Xianghua vissza ültette. Pár nap alatt apám rendbe jött de viszont nem ment el még mert beleszeretet Xianghuaba. Xianghua is ugyanúgy érzet apám iránt és párnap leteltével én is képbe jöttem. De viszont apám nem tudott a földön maradni mert meg kelet a bolygója elpusztítását túlélő többi csillagharcost keresni. Apám adta a nevem azt mondta az anyám. De azt nem árulta el anyám hogy, az apámat hogy hívták még azt sem árulta el hogy, mi volt. Hét évesen tűnt csak fel hogy más vagyok mint a többi ember. Az tűnt fel hogy, a többi embernek nincs farka ahogy nekem meg is kérdeztem hogy, lehet ez. Anyám azt felelte –kisfiam ezzel ne is törődj csak egy kicsit vagy más mint a többi ember- akár hányszor megkérdeztem ez volt a válasza. De viszont anyám bizonyos éjszakákon nem engedte hogy, fennmaradjak valami miatt. Mikor a tízet töltöttem elkezdtem a harcművészetek felé érdeklődni. Anyámnak ez nem tetszet mert a tanulással kevésbé foglalkoztam. Anyám ilyenkor olyan volt mit egy boszorkány. És azt is észrevettem magamban mintha valami forrna bennem. Meg is kérdeztem erről az anyámat hogy, mi miatt van ez. Anyám erre azt mondta- kisfiam ezt az apádtól örökölted mert ő is ilyen forró fejű volt-én emiatt büszke voltam apámra. Pár hét múlva valami idős ember beállítót azzal a mondattal hogy, tanítványt keres. Én azonnal el is fogadtam de anyámat még nem ment bele először. Kelet egy kis rábeszélés azt mondtam neki ,hogy- anyu így könnyebb lenne a tanulás is mert délutánonként mennék edzésre és így a feszültséget is ki tudom magamból adni- csak másnap tudtam rábeszélni, hogy engedjen el de sikerült. A mesterrel az alapokkal kezdtük a harcművészetnél és egyre messzebb mentünk. De én viszont állandóan pattogtam a mesterem körül, hogy én nem ezt meg ez túl unalmas de ere azt mondta- Fiam ne kapkod el amire van elég időd- én emiatt állandóan csak a pofákat vágtam de nem bírtuk ki nevetés nélkül a mesterrel. A mester egyszer viszont megkérdezte tőlem ,hogy- Gyermekem nem érzel valamit magadban ami felszínre akar tör ni-én néztem és nem értetem a kérdést . De aztán rájöttem,hogy mire gondolt és válaszoltam hogy, érzek valamit ami forr bennem és sehogy sem jövök rá ,hogy lehetne felszabadítani. A mester elkezdte mondani, hogy ezzel az erővel mit lehet kezdeni. Pár nappal később átértünk a különleges technikákra. A mester előbb elmagyarázta, hogy a szellememnek és az erőmnek egyensúlyban kel leni mert ha nem akkor az erő szerte foszlik és az erőmet is rendesen elszívja ha koszkor vetem be. A mesterem elmondta nekem a technika nevét- fiam ennek a támadásnak a neve Kimolel- és ezt ő találta fel. A lényege az ellenfél energiáit lebénítani és kiütni még az ereje vissza térte ellőt. A legelső lecke az erő kontrolálása és kilövése a legerősebben. A szellemem megerősítése és egybeolvasztása az erőmmel. Az első feladat simán ment a második feladat már gondot okozót mert a szellememet nehéz volt megerősíteni. De viszont a mesterem szerint így is elég gyorsan megtanultam az alapot! Pár nap ismétlés után áttértünk a gyakorlati részére, hogy megy-e. Először nem ment de pár nap állandó gyakorlás után már ment de sajnos nem ment kiválóan mert a célzás és az energiák áramoltatása nem volt a megfelelő egységben. De Kimolo-mester megdicsért és elmesélt egy történetet a múltjából. Azzal kezdte, hogy- fiam én a te korodban vesztetem el a szüleimet egy fegyveres összetűzésben de az apám szavaira emlékeztem, ha az élet letelik az még nem a vég csak egy új kezdet és ez lelket öntőt belém és így könnyebb volt átvészelnem ezt a nehéz időszakot de viszont ezt soha nem felejtem el- ezt halva még jobban tiszteltem Kimolo-msestert. Másnap mikor mentem az edzésre szörnyű látvány tárult elém Kimolo-mester a földön feküdt és egy ember mellet ált és vigyorgót. Én mikor megláttam a düh és a szomorúságtól fejvesztve neki támadtam az idegenek de nem sikerült legyőznöm még a Kimolelel sem csak egy vágást sikerült okoznom a jobb arcán mikor megtámadót csak ép hogy túléltem valahogy. Mikor magamhoz tértem egy idegen vitt épen mikor lenéztem akkor láttam meg ,hogy repülünk meg is akartam kérdezni ,hogy lehet ez de annyira gyenge voltam ,hogy ezt megkérdezem sem ment. Mikor haza értünk az anyám majdnem elájult de még jobban meglepődőt az idegen mait de azt már nem halottam, hogy anyám mit mondót mert elájultam. Mire magamhoz tértem egyből az edzőterembe akartam menni de anyám nem engedet mert félt, hogy nem jövök vissza soha. Mikor anyám elmesélte, hogy mi történt sírva fakadtam de eszembe jutott mit mondót Kimolo-mester az életről és a halálról és sikerült lenyugodnom de a lelkem örökre sebbel lesz borítva. A külső sebeim viszont az idegenre emlékeztetek és arra, hogy mit tett és megesküdtem, hogy megölöm ha az életembe kerül is. De a másik idegenről megkérdeztem anyámat, hogy honnan ismerte és hol van. Anyám egy papírt nyomot a kezembe és azt mondta- olvasd el és ha akarod lesz a tanítod- egy cím ált a papíron. Mikor kiengedek a korházból egyből a címre mentem amit az ember leirt a papira mikor oda értem ő már a kapu ellőt ült. Egy ideig egymást néztük mikor egyet pislogtam eltűnt és a hátam mögé ált. Megfogta a vállamat és azt mondta- mindig számíts a váratlanra- és bementünk a terembe. Azzal kezdte, hogy bemutatkozót- a nevem Yuri és egy másik bolygóról érkeztem- és ennyit mondót magáról. Mikor megkérdeztem, hogy honnan ismeri az anyámat akkor rám nézet és mintha az élete múlna ezen egy nagyot nyelt de nem mondót semmit. Az edzést a repüléssel kezdtük. A repülést szinte azonnal elsajátítottam. Egyszer viszont megláttam, hogy Kirinek is olyan farka van mint nekem. Meg is kérdeztem, hogy lehet neki is olyan farka mint nekem. Nagy levegőt vet és elém ált- Ezzel még várni akartam- kezdte így- hogy is mondjam el neked én az apád vagyok- én egyből ledöbbentem és kirohantam a teremből sírva. Mikor ki értem akkor láttam meg, hogy telihold van sajnos ara az északára nem emlékeztem. Mikor reggel magamhoz tértem megkérdeztem anyámat, hogy igaz-e, hogy Kiri az apám. Anyám el mondta, hogy találkoztak és , hogy miért nem beszélt róla. Mikor felkeltem akkor láttam meg, hogy nincs meg a farkam és még járnom is nehéz. Mikor végre össze szedtem magam megláttam Kirit sebesülten. Mikor megkérdeztem, hogy mi történt azt monda- Mivel a fiam vagy emiatt a hold hatással van rád és mikor teli hold van átalakulsz orjás majommá és nem tudsz uralkodni magadon mert még fiatal vagy- és én ezt meg is értetem egyből és örültem neki,hogy megszabadultam a farkamtól. Mikor apám felépült a sérüléseiből egyből folytattuk az edzést. A repülés után átértünk a keményebb felkészülésre apám megkérte anyámat, hogy hagy vigyen el egy kis időre. Anyám bele egyezet és másnap már indultunk is a túrára. Mikor oda értünk kiderült hogy nem csak egy kis túrára indulunk hanem egy bolygok közötti utazásra. Mikor oda értünk az apám űrhajójához kiderült, hogy két év múlva jöhetek vissza a földre. A felszállás után azonnal elkezdtük a gyakorlást azzal kezdtük, hogy megmutatta nekem, hogy ő milyen körülmények között edzet. Mikor feljebb tekerte a gravitációt azonnal a földre estem. Mikor végre felálltam az apám azt mondta hogy futnom kel 100-kört az űrhajóban és addig nem állhatok le míg meg nem szokom a gravitációt. Mikor megkérdeztem, hogy minek kel azt mondta- Azért kel ezt megszoknod mert elviszlek a bolygómra- én megkérdeztem, hogy lehet hiszen azt mondtad, hogy a Vegita elpusztult. Erre azt mondta, hogy- Igen az elpusztult de találtunk magunknak új bolygót- mikor ezt megmondta azonnal elkezdtem a futást. Pár óra múlva már könyeb let de így is, hogy nehezemre eset és így is szinte lépésben haladtam. Mire ötvenhez értem eldőltem és nem ment tovább. Mikor Kiri végre kikapcsolta a gravitációt mintha leütetek volna elaludtam. Mire felébredtem már vagy két nap eltelt de mintha csak repülnék olyan volt mikor kimentem a szobából mintha egy szere csak le nyomot volna valami de így is ment haladni és egy idő után már nem is zavart. Mikor apám meglátta, hogy nem esik nehezemre haladni a 10-es gravitációs nyomás öttel feljebb vette. Mikor megéreztem azonnal teljes erőmmel az állva maradásra összpontosítottam. Mikor elindultam apám megdicsért, hogy sikerült ezt kibírnom. Mikor oda értünk a Vegitára már meg sem éreztem, hogy milyen erős a gravitáció. Az edzést másnap kezdtük, hogy ma még csak körbe vezet a bolygón. Másnap egyből az alap szintű támadásokkal kezdtük. Amit apám elvárt tőlem nagyon nehéz volt teljesíteni de ahogy ráéreztem a támadásra már könnyebb volt. Pár honapa alatt sokat fejlődtem. A gyorsaságom és az ügyességem a harcok gyanánt egyre jobb lett. Mikor rátértünk a nehezebb támadásokra már az alapok megvoltak. Mikor valamit nem tudtam megcsinálni apám mindig ezekkel a szavakkal hozta ki belőlem az erőt- Csak ennyire vagy képes én nem szúrtam el állandóan ahogy te én a te korodban már rég tudtam mind ezt- erre állandóan bepöccentem és így ment minden. Mikor letelt a két év már sokkal erőseb lettem mint vártam volna. Apám ere azt mondta- Szép munka volt. Sokkal hamarba fejlődsz mint gondoltam volna- én ezt széles vigyorral fogadtam. Apám mikor bekapcsolta az érvékelőjét és felordítót- A francba!!!!- én megkérdeztem, hogy mi van erre azt felelte- Már három nappal ezelőtt kelet volna elindulnunk!
Miért?
Azért mert azt ígértem anyádnak, hogy a szülinapodra otthon leszel
Micsoda? Ez baj! Anya meg fog ölni mindkettőnket!!!
Ja!!!
Gyorsan szállj be és induljunk!
Oké.
Apámmal azonnal felszálltunk ahogy beszálltunk. A legnagyobb sebességgel mentünk vissza a Földre. Mikor haza éretünk anyám már ott várt ahol apám megmondta neki. Mikor kiszálltunk anyám egyből az apámnak eset és kérdezte tőle, hogy merre voltunk. Apám elmondta, hogy nem figyelte az időt és túl későn indultunk el. Anyám ezután lenyugodót és azt mondta- Jób később mint soha- és ennyit mondót. Mikor haza mentünk megünnepeltük a tizenhatodik szülinapomat.
//Még lesz tovább is de az a jövőre mert akóra lesz 17//
Home 
Csüt. Okt. 22, 2009 4:59 pm by 
Téma: Yun Song 
//
